Győrpál Zsuzsanna: Egész életen át tartó nyelvtanulás

black and white book business close up
Photo by Pixabay on Pexels.com

Hogyan kell tanítani a szenior korosztályt?

Az idegennyelvtudás tekintetében hazánk a lemaradók között van az Európai Unióban, és ez különösen igaz a 45 év felettiek esetében. A budapesti Shetland Nyelviskolánál azonban felismerték, hogy az utóbbi években folyamatosan nő az idősebb korosztály igénye a nyelvtanulásra. Erre reagálva pályáztak az Erasmus+ programban, azért, hogy pedagógusaik az idős korosztály nyelvoktatásának speciális módszereivel ismerkedhessenek meg az Egyesült Királyságban és Németországban. A 2016-ban Erasmus+ Nívódíjat elnyert nyelviskola oktatási igazgatójával, Tóthné dr. Udvardi Katalinnal beszélgettünk.

Ez volt az első ilyen pályázatuk. Honnan jött az ötlet, hogy belevágjanak?

Kétféle törekvésünk volt. Egyrészt világossá vált, hogy ebben a témában nagyon sokat kell még fejlődnünk, másrészt fontosnak tartottuk, hogy a kollégák számára tudjunk valami újat, valami mást nyújtani, és a nemzetközi kitekintés ehhez remek lehetőségnek bizonyult.

Kinek az ötlete volt, hogy pályázzanak?

Alapvetően én kezdeményeztem, mert a saját bőrömön éreztem, hogy szükség van a változásra, új módszerekre és eszköztárra, amellyel tudunk segíteni a 45 éven felülieknek a nyelvtanulásban. Magam is ebbe a korosztályba tartozom, és a körülöttem lévő emberek ráébresztettek arra, hogy nem kell leírni senkit a kora miatt, hiszen az emberek egyre tovább maradnak aktívak az élet legtöbb területén, így a munkaerőpiacon is. Ehhez viszont sok esetben szükséges a nyelvtudás szinten tartása vagy fejlesztése – ezt látjuk a hozzánk jelentkezők számából is –, azonban sok tekintetben más ez a célcsoport, mint a fiatalabb korosztály.

Mi indítja el az idősebb jelentkezőiket a nyelvtanulásra?

Egyre többen felismerik, hogy a nyelvtanulás mint intenzív szellemi tevékenység, hihetetlen módon hozzájárul a fiatalon maradáshoz, az új tevékenységek, hobbik, közösségek megtalálásához. Segít fiatalon tartani az elmét és új távlatokat nyit az emberek életében. Azt tapasztalom, hogy ezek a hallgatók olyan lelkesedéssel készülnek az órákra és annyira érdeklődőek, hogy ha jól csináljuk, nagyon sok pluszt lehet belőlük kihozni.
Természetesen sokan külső motiváció miatt jelentkeznek, mert például a munkahelyük elkezd nyitni más országok felé, és szükségessé válik, hogy tudjanak kommunikálni az adott nyelven, vagy munkahelyváltás is lehet a háttérben. Az ő aktív bevonásuk ugyanolyan fontos, és ezen a téren nagyon sokat tanultunk a külföldi partnereinktől.

Mit tudtak hasznosítani a tanulmányutakon szerzett tapasztalatokból?

Azóta már több kurzust is indítottunk kifejezetten ennek a korosztálynak, és nagyon odafigyelünk a csoportok összeállítására. Orientációs beszélgetés során döntjük el, hogy homogén vagy vegyes csoportban javasoljuk a nyelvtanulást, és folyamatosan nyomon követjük a tanulók fejlődését, hogy levonhassuk a következtetéseket. Összességében jóval tudatosabbak lettünk, és gondosan megválasztjuk, hogy milyen módszereket alkalmazunk a 45 év felettiek esetében.
Láttuk a partnereinknél, hogy az órai anyag mennyiségét hogyan csökkentik, hiszen természetes, hogy lassabban tudnak haladni. De nem feltétlenül javítjuk már a hibákat sem, ha valaki végre megnyílik és hosszasan beszél egy témáról, csak a végén hívjuk fel a figyelmét a pontatlanságokra. Apróságnak tűnik, de mégis fontos, hogy másfajta környezetet kell teremteni a tanuláshoz az idősebb generáció esetében, a háttérzajok nehezebb kiszűrése miatt például egyáltalán nem szerencsés, ha a tanterem utcára nyílik. De arra is láthattak gyakorlati módszereket a kollégák, hogy hogyan oszlathatjuk el a szenior hallgatók idegenkedését az IKT-eszközök használatától.

Kilenc tanár kollégájuk vett részt tanulmányutakon. Hogyan adták át a tapasztalataikat a többieknek?

Első körben egyből a hazatérésük után beszámoltak a nyelviskola vezetőségének az útjaikról, ezt nagyon fontosnak tartom. A tapasztalataik alapján készíteni fogunk egy bibliográfiával kiegészített kézikönyvet, de a szakmai anyagokat már most is megkapják a kollégák tanulmányozásra. Ezen kívül szerveztünk egy disszeminációs találkozót, ahová a munkatársainkon kívül meghívtuk a kerület, illetve Dél-Pest középiskolai nyelvtanárait is, akik a magánóráik vagy nyelviskolai munkájuk során szintén foglalkoznak ezzel a korosztállyal. A workshopot magyar nyelven tartottuk, hogy ne csak az angolt és németet tanító pedagógusok profitálhassanak az elhangzottakból, hanem bárki beépíthesse a tanóráiba az általunk bemutatott módszereket.

Milyen visszajelzéseket kaptak?

Nagyon érdeklődők voltak a kollégák, és nem csak a konkrét szakmai tapasztalatokra voltak kíváncsiak, hanem az Erasmus+ program által kínált lehetőségek is felkeltették az érdeklődésüket. Többen a mi projektünk hatására kezdtek el külföldi partnereket keresni, és úgy tudom, adtak is be pályázatot.
Ezen kívül nagyon érdekes volt megtapasztalni, hogy a diákjaink is hatalmas lelkesedéssel és érdeklődéssel fogadták a hazatérő nyelvtanárokat. Sokat jelentett nekik, hogy komolyan foglalkozunk ezzel az őket érintő témával.

Mit jelentett a projektben való részvétel az Önök számára?

Ez egy komoly tanulási folyamat volt, amit nagyon élveztünk. Az elején teljesen elvesztettnek éreztük magunkat, mert nem ismertük a pályázás és a projektmegvalósítás folyamatát. De lelkesek és elhivatottak voltunk, minden tájékoztató rendezvényre elmentünk, és lassan beletanultunk a dolgokba. Elmondhatom, hogy bizonyos mértékben minden kolléga bekapcsolódott a projektbe, ennek is köszönhető a sikerünk. De a folyamatnak még nincs vége: a megszerzett tudásra és a kialakult kapcsolatokra építve folytatjuk a munkát, és már elindult a következő Erasmus+ projektünk is a témában.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s